A debreceni Domokos Márton Kert roma lakosai által
létrehozott egyesület
Debrecen
Magyarország
Az Opre Roma Egyesület 2006 májusában alakult a debreceni Domokos Márton Kert roma lakosai és a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának kutatói kezdeményezésére. A civil szervezet célja tagjainak és általában a magyarországi roma népesség egészségi állapotának és életkörülményeinek javítása. Prioritásai közé tartozik egy, a lakhatási körülményeket javító projekt elindítása, valamint munkába állást segítő képzési, és közösségfejlesztési programok megvalósítása.
A fenti célok megvalósítása érdekében 2003 óta működnek együtt debreceni romák és nem romák. Az Opre Roma eddigi programjait a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának kutatói segítségével valósította meg, akik egy, az ország minden megyéjében elvégzett telepfelmérés során kerültek kapcsolatba a Domokos Márton Kert lakóival. Az Egyesület tagjai álláspontja szerint a romák egészségének és életminőségének javítása csakis integrált és átfogó módszerekkel érhető el, amelyek a lakhatásra, képzésre, munkahely-keresésre és közösségfejlesztésre irányuló elemeket is tartalmaznak. Ezen a honlapon információkat talál a közösség eddigi tevékenységeiről és jövőbeli terveiről.
Balogh Gyula Elnök Opre Roma
Kovács Dóra Elnökhelyettes Népegészségügyi Kar
Lakatos Krisztián Elnökhelyettes Opre Roma
Kósa Karolina Projekt Koordinátor Népegészségügyi Kar